Soth Birthdag box 39/1
Pesti Napló, Budapest
Ausschnitt aus:
vom, 16 Mäl 1912
neindene
Az ötven éves Schuitzler! Ha nem esnék
Schnitzler Arturtöl annyira tävol, a magyar népdalt
citälnök. Azt, amelyik a cserebogärral kezdödik és
amelyiknek utolsó, rezignäcióval teli sora arröl sz6l,
hogy: az idö hogy eljár! Ime a fiatal, a forrongó, a
küzdö, az izgékony, a rugalmas szellemü Schnitzler.
az irodalmi Jung-Wien diadalmas vezére is mär öt¬
ven esztendös. Alig pär éve még, hogy Pesten az
emberek a nevét tanulni kezdték és mär is öregedik.
Az a folyton dolgozó, szäz ötletet egyszerre cikkázó
agyvelö, az a folyton vibrälé, száz érzésben egy¬
szerre megremegö sziv, amelyböl a Liebelei, a Rei¬
gen, a Görög täncosnö, a Sterben, a Bertha Garlan,
a Der Weg ins Freie és annyi sok mäs szép, bölcs,
nemes és fiatal dolog fakadt, mär ötven éves. Es ha
mär Schnitzler sem fiatal, ki legyen az? Mär mi sem
vagyunk azok, mert Schnitzler sem ifju többé. Hiszen
mi adja szämunkra a Schnitzler munkäinak intim
bäjät? Hogy a novelläiban, a regényeiben, a darab¬
jaiban talälkozunk a fiatalsägunk ruha, butor, kép,
épitészeti divatiäval. Räismerünk a keringökre. ame¬
lyeket elöször täncoltunk és a hölgyekre, akikbe
életünk ez elsö keringöin szerelmesek voltunk. Szö¬
val a fialatalsägunk, a mi fiatalsägunk — cz volt
Schnitzler. Es ezért van, hogy az ö ötven éves kora
sulyosabban suit le ránk a Strindberg halälándl és
sok mäs minden lätszölag jelentékenyebh, söt tra¬
gikusabb eseménynél is. Mert mi az, ami szämunkra
jelentékenyebb, vagy tragikusabb lehetne, mint az,
hogy a fiatalsägunk betelt, a széniekete hajunk
ezüstre kopott, az urfi frakkunk divatjät multa.
Schnitzler öregedett és vele mi is. Most nem az 5
kétségbevonhatatlanul nagy frodalmi ertékéröl van
826. Nekünk Schnitzler akkor is dräga volna, ha
mint erték nem az volna, aki. Schnitzler számunkra
az eisö szerelmet jelentette. Es milyen csufosan
lettünk öregek, ha mär az elsö szerelmünk is —
ötven esztendös.
1n Breslauer Morgen Zeitung,
vom:
enschosene ic Aüfmerrfast.
Ein „Schnitzler=Medaillon“ veröffentlicht Georg Brandes in der
Nummer der onetreichischen Zeitschrift Der Merker. Der dänische
Kritiker schreibt über den Dichter: Als Arzt gewohnt, das Kranke
zu behandeln und mit dem Ge#anken an den Tod vertraut, hat er
wiel von der Gesichtsweite des Arztes in seinem psychologischen
Blick, auch etwas von der Unempfindlichkeit des Arztes in seiner
truhigen Haltung. Als Weltmann von der Ironie des Lebens
durchdrungen, beobachtet er mit überraschender Schärfe, ist witzig
zwie kein anderer in der Wiedergabe beobachteter Komik (Anatol,
[Gustl, Reigen). Als Dichter vermag er den ganzen Zauber und
die ganze Grausamkeit der Existenz darzustellen, den Zauber, der
uns entzückt, die Grausamkeit, die uns vernichtet, all das, was ein¬
mal doktrinär das Schöne und das Tragische hieß. Er sagt: Daß
die Frauen so lieblich sind und die Kunst so herrlich ist, macht das
Leben reich. Daß jegliches Glück so teuer erkauft und so flüchtig
ist, macht das Leben schwer. Daß uns das Unglück immer droht,
und daß der Tod so nahe ist, macht das Leben unsicher, unheimlich.
und kostbar.
Pesti Napló, Budapest
Ausschnitt aus:
vom, 16 Mäl 1912
neindene
Az ötven éves Schuitzler! Ha nem esnék
Schnitzler Arturtöl annyira tävol, a magyar népdalt
citälnök. Azt, amelyik a cserebogärral kezdödik és
amelyiknek utolsó, rezignäcióval teli sora arröl sz6l,
hogy: az idö hogy eljár! Ime a fiatal, a forrongó, a
küzdö, az izgékony, a rugalmas szellemü Schnitzler.
az irodalmi Jung-Wien diadalmas vezére is mär öt¬
ven esztendös. Alig pär éve még, hogy Pesten az
emberek a nevét tanulni kezdték és mär is öregedik.
Az a folyton dolgozó, szäz ötletet egyszerre cikkázó
agyvelö, az a folyton vibrälé, száz érzésben egy¬
szerre megremegö sziv, amelyböl a Liebelei, a Rei¬
gen, a Görög täncosnö, a Sterben, a Bertha Garlan,
a Der Weg ins Freie és annyi sok mäs szép, bölcs,
nemes és fiatal dolog fakadt, mär ötven éves. Es ha
mär Schnitzler sem fiatal, ki legyen az? Mär mi sem
vagyunk azok, mert Schnitzler sem ifju többé. Hiszen
mi adja szämunkra a Schnitzler munkäinak intim
bäjät? Hogy a novelläiban, a regényeiben, a darab¬
jaiban talälkozunk a fiatalsägunk ruha, butor, kép,
épitészeti divatiäval. Räismerünk a keringökre. ame¬
lyeket elöször täncoltunk és a hölgyekre, akikbe
életünk ez elsö keringöin szerelmesek voltunk. Szö¬
val a fialatalsägunk, a mi fiatalsägunk — cz volt
Schnitzler. Es ezért van, hogy az ö ötven éves kora
sulyosabban suit le ránk a Strindberg halälándl és
sok mäs minden lätszölag jelentékenyebh, söt tra¬
gikusabb eseménynél is. Mert mi az, ami szämunkra
jelentékenyebb, vagy tragikusabb lehetne, mint az,
hogy a fiatalsägunk betelt, a széniekete hajunk
ezüstre kopott, az urfi frakkunk divatjät multa.
Schnitzler öregedett és vele mi is. Most nem az 5
kétségbevonhatatlanul nagy frodalmi ertékéröl van
826. Nekünk Schnitzler akkor is dräga volna, ha
mint erték nem az volna, aki. Schnitzler számunkra
az eisö szerelmet jelentette. Es milyen csufosan
lettünk öregek, ha mär az elsö szerelmünk is —
ötven esztendös.
1n Breslauer Morgen Zeitung,
vom:
enschosene ic Aüfmerrfast.
Ein „Schnitzler=Medaillon“ veröffentlicht Georg Brandes in der
Nummer der onetreichischen Zeitschrift Der Merker. Der dänische
Kritiker schreibt über den Dichter: Als Arzt gewohnt, das Kranke
zu behandeln und mit dem Ge#anken an den Tod vertraut, hat er
wiel von der Gesichtsweite des Arztes in seinem psychologischen
Blick, auch etwas von der Unempfindlichkeit des Arztes in seiner
truhigen Haltung. Als Weltmann von der Ironie des Lebens
durchdrungen, beobachtet er mit überraschender Schärfe, ist witzig
zwie kein anderer in der Wiedergabe beobachteter Komik (Anatol,
[Gustl, Reigen). Als Dichter vermag er den ganzen Zauber und
die ganze Grausamkeit der Existenz darzustellen, den Zauber, der
uns entzückt, die Grausamkeit, die uns vernichtet, all das, was ein¬
mal doktrinär das Schöne und das Tragische hieß. Er sagt: Daß
die Frauen so lieblich sind und die Kunst so herrlich ist, macht das
Leben reich. Daß jegliches Glück so teuer erkauft und so flüchtig
ist, macht das Leben schwer. Daß uns das Unglück immer droht,
und daß der Tod so nahe ist, macht das Leben unsicher, unheimlich.
und kostbar.