Faksimile

Text

box 24/4
19. Der Ruf des Lebens
15

BZMRAHZ, EEien

Az élet savn
Arthur Schnitaler hdrom¬
Tagete Vereen tn
este mutatia be a Magyar
Szinhäz Salgó Ernó for¬
1S ditdsdban.
Olyan Szépen, olyan megejtöen, olyan csä¬
bilöan tud beszélni az élet, hogy esaknem
valamennyien hiszünk neki. Futunk léleksza¬
kadva a szép szavak, bärsonyos igéreick utän.
Es talán mégis, igaza van Schnitzlernek, aki
ma este azt bizonyitgatta, hogy az élet a leg¬
nagyobb keritöje a halälnak. Lehet azonban
az is, hogy mi magunk vagyunk az oka a
bukäsainknak, a halälba való kéjes beszédülés¬
nek. Mi magunk, akik a zengö szözatok után
egnek szegett fejjel rohanunk és nem nézünk
a läbunk ald, De tehetünk-e röla, mikor repes
a szivünk, a fejünket elönti a ver es amikor
valamennyien szerelmesek vagyunk az éleibe.
Nem, az isten vilägäèrt nem szabad profán
kezekkel hozzänyulni chhez a mtlvészi alkotäs¬
hoz, amelv talán ibsenes, talán törvényeket
fumigäló. De soha semakar deklamälni, soha
sem akar tendenciäkat belenkmagyarázni, soha
nem akar meggyözni. Csak finom, elegäns
müvészet a Schnitzleré, de soha sem müfaj.
Parfümös lchelet a feher papiron az egész
dräma, emberi érzéseknek, hangulatoknak stili¬
zält képmäsai az egymäsba fonódó jelenetek.
Ezer és ezer kéz emelkedik a levegöbe,
Finomtak és durväk. Kékeresek és kergesek.
Almodöan vägyödök és szilajon kapaszkodök.
Es mind, mind szép, de testetlen szavak után
nyulnak, amelyek az élet ajkáröl röppennek ei
bübäjos csengéssel. Es a szavak mindig csal¬
nak, mindig esak szavak maradnak, A szerel¬
met fölvältjuk a csókok aprópénzére és a föl¬
vältolt penz ugy elszäll, mint egy söhaftäs.
Pedig ugy érezzük, hogy az élet szava nem¬
csak csengö, de okos is. Mintha a szavak bä¬
jos bonbonniérjeiben csupa valödi argumen¬
tum-arany volna elzärva. Pedig semnii mäs,
csak édes, omlös, olvadé cukorka. Ha messzi¬
röl nézzük a Schnitzler drämäját, ugy taläl¬
juk, mintha a pesszimizmus bö, fekete
gallérjäba burkulóznék és onnan nézné
a vilägot. Tulajdonkénpen pedig az élet maga
vältoztatja a szemünk elött a szemüveget. Rö¬
zsaszinre fekelét tesz. Az édes pezsgó utän
mérges orosz pälinkät önt a poharunkba. Ra¬
gyogé magaslatokba csal és feneketlen mélysé¬
gekbe taszit, ahol nyomoruliul veszünk el. Az
illuziók himnusza és a kiabränduläsok tragé¬
diäja olyan természetes sorrendben kövelkeznek
egymäs utän, mint a sugaras nappal és a csil¬
lagtalan éiszaka. Az életben is, a drämäban is.
Az élet mämoros szava megejt itt minden¬
kit, a csalödäs végig ostoroz és a haläl min¬
denkit magähoz ölel. Szelid, szep elmuläsok,
dicsöséges, fanlomokért valö önfeläldozások.
narkotikus halälbahajläsok követik egymäst.
Az életvägyó szemek örök lehunyäsän arany¬
fényes napsugarak mosolyognak, az utolsó sö¬
haitäsok dallamäre az élet paläntäi, szines ru¬
häs gyerekecskék täncolnak &s a süppedó sirokon
mohó, kacèr uj életek virulnak. Nem félelmes,
nem underitö a haläl: nincsenek görcsös zo¬
kogäsok, nincsenek fuldokló siräsok. Az utolsó
lehelet kacagässá olvad, a pusztuläsböl szabad¬