un e n . De uine den u 1.dl. Temn 1. Slan,
hogy az egyik a mäsikböl valösäggal logikailag
következik. A többi csupa moduläläs és harmoni¬
zäläs, egy nagyszerü „macher“-nek a virtuóz mun¬
küja. Es nem mindig szines munkäja, A zenekar¬
böl hiänyoznak az élesebb akczentusok, az erösebb
szinek és nagyrészt a vonäsokon épül fel minden.
De nagyban és egészben mégis karakterisztikus ez
a zene és ha egy kicsit sok is benne a reminisz¬
czenczia, ha nagyon erösen emlékertet is sok
helyütt a Tristanra vagy még inkäbb a Walkürre,
mégis kifejezö, karakterisztikus. Es azokat az
ötleteket, amelyek semmitmondök, sulytalanok vol¬
nänak az abszolut zenében, Dohnányi a szinpadi
zene értékes és erdekes elemeivé tudja tenni.
Es ez a fontos. Ez a fö. A drämaisäg, a szin¬
padiassäg, a hatäs. A három egyet jelent és mert
a „Pierrette fätyla“ nagyon szinpadi, nagy¬
hatäeu is.
A mai bemutatöröl külön közleményben szä¬
molunk be.
Dr. F. H.
Dohndnyi ma este az Operaházban be¬
mutatott „Pierrette fätyola“ czimü kompozi¬
cziójának zenei méltatäsät ezuttal egy kollé¬
gám vällalta el. A véletlen játéka volt, hogy
amiôta Dohnányi elhagyta a Zeneakadémiät,
sajnos, nem volt mödom sem zongorajätékät
hallani, sem zenei alkotäsaival megismer¬
kedni. Ilyformán akkor, amikor az illusztris
komponista ily nagystilü munkásával lépett
a publikum elé, nem itélhettem wolna meg
zeneszerzöi erejét elözö mür einek kellö 4s
alapos ismerete nélkül. Azonban kétségtelen,
hogy a kompoziczió hatäsa igen nagy volt;
a közönség figyelmét megragadta, erdeklödé¬
sét lekötötte és lelkéhez szölt. Ez a siker
szinte parancsolóan hivja fel Dohnányit
arra, hogy minél elöbb egy dalmü komponá¬
läsära vallalkozzék.
Ismétlem é hangsulyozom, hogy a kom¬
poziczió mély, mondhatnám megrenditö ha¬
tässal volt a publikumra. De az is tagadhat¬
lan, hogy ezt a sikert nem pusztán és kizäró¬
lagosan magänak, a darab érdemének keil
tulajdonitani, hamem a közremüködó müvé¬
szeknek is. Igen nagy finomsäggal, a panto¬
mimikaj müvészetnek minden szubtilis esz¬
közével jätszottak. Ami finomsägot, a leg¬
Szélsöbb érzékenységig menö nuancirozäst
kifejezésre lehet juttatni, azt az Opera közre¬
müködó müvészei kifejezték jätékukban. Kü¬
lönösen és kivältképen M. Szoger Ilonka.
Szebb, bäjosabb, elragadöbb Pierrettet walö¬
bam a legélenkebb fantäziäval sem lehet el¬
képzelni. A szöveg rendkivüli finomsägot kö¬
vetelt az äbräzcló müvésznötöl s ennek a kö¬
vetelménynek M. Szoyer Ilonka teljes mér¬
tékben megfelelt. Csodäs, varázslatos Pier¬
rette-t lätott a közönség, aki ösztönszerüen
eselekszik. Meglätszott rajta, hogy ismeret¬
len misztiezizmus hajtjja egyik szélsöségböl a
mäsikba és ez vezeti ät a boldogsägböl a té¬
bolyba. A müvészuó mimikdjäban és täncza¬
ban ötlet és gräczia volt. A közönség elhal¬
mozta az elismerés minden kifejezésével.
Partnere Kornat, a Pierrot szerepében, méltö
volt hozzä; befejezett virtuozitässal jätszott.
A dän kiräly szelleme Pierrot-kosztümben is
eltalälta a földöntuli hangot. Különösen a
harmadik felvonäsban remckelt s szinte fé¬
lelmessé vält, amikor az élettelen Pierrot-t
äbrüzolta, Guerra Miklös calettmester Arle¬
chino szerepében clöször lépett a szinpadra;
errg az alkalomra hosszu szakällät levétette.
Amolyan Svengali-féle volt; mesterj a jäték¬
ôtletessége kiterjedt a rendezées legapröbb
reszleteire is.
e. a.
—
hogy az egyik a mäsikböl valösäggal logikailag
következik. A többi csupa moduläläs és harmoni¬
zäläs, egy nagyszerü „macher“-nek a virtuóz mun¬
küja. Es nem mindig szines munkäja, A zenekar¬
böl hiänyoznak az élesebb akczentusok, az erösebb
szinek és nagyrészt a vonäsokon épül fel minden.
De nagyban és egészben mégis karakterisztikus ez
a zene és ha egy kicsit sok is benne a reminisz¬
czenczia, ha nagyon erösen emlékertet is sok
helyütt a Tristanra vagy még inkäbb a Walkürre,
mégis kifejezö, karakterisztikus. Es azokat az
ötleteket, amelyek semmitmondök, sulytalanok vol¬
nänak az abszolut zenében, Dohnányi a szinpadi
zene értékes és erdekes elemeivé tudja tenni.
Es ez a fontos. Ez a fö. A drämaisäg, a szin¬
padiassäg, a hatäs. A három egyet jelent és mert
a „Pierrette fätyla“ nagyon szinpadi, nagy¬
hatäeu is.
A mai bemutatöröl külön közleményben szä¬
molunk be.
Dr. F. H.
Dohndnyi ma este az Operaházban be¬
mutatott „Pierrette fätyola“ czimü kompozi¬
cziójának zenei méltatäsät ezuttal egy kollé¬
gám vällalta el. A véletlen játéka volt, hogy
amiôta Dohnányi elhagyta a Zeneakadémiät,
sajnos, nem volt mödom sem zongorajätékät
hallani, sem zenei alkotäsaival megismer¬
kedni. Ilyformán akkor, amikor az illusztris
komponista ily nagystilü munkásával lépett
a publikum elé, nem itélhettem wolna meg
zeneszerzöi erejét elözö mür einek kellö 4s
alapos ismerete nélkül. Azonban kétségtelen,
hogy a kompoziczió hatäsa igen nagy volt;
a közönség figyelmét megragadta, erdeklödé¬
sét lekötötte és lelkéhez szölt. Ez a siker
szinte parancsolóan hivja fel Dohnányit
arra, hogy minél elöbb egy dalmü komponá¬
läsära vallalkozzék.
Ismétlem é hangsulyozom, hogy a kom¬
poziczió mély, mondhatnám megrenditö ha¬
tässal volt a publikumra. De az is tagadhat¬
lan, hogy ezt a sikert nem pusztán és kizäró¬
lagosan magänak, a darab érdemének keil
tulajdonitani, hamem a közremüködó müvé¬
szeknek is. Igen nagy finomsäggal, a panto¬
mimikaj müvészetnek minden szubtilis esz¬
közével jätszottak. Ami finomsägot, a leg¬
Szélsöbb érzékenységig menö nuancirozäst
kifejezésre lehet juttatni, azt az Opera közre¬
müködó müvészei kifejezték jätékukban. Kü¬
lönösen és kivältképen M. Szoger Ilonka.
Szebb, bäjosabb, elragadöbb Pierrettet walö¬
bam a legélenkebb fantäziäval sem lehet el¬
képzelni. A szöveg rendkivüli finomsägot kö¬
vetelt az äbräzcló müvésznötöl s ennek a kö¬
vetelménynek M. Szoyer Ilonka teljes mér¬
tékben megfelelt. Csodäs, varázslatos Pier¬
rette-t lätott a közönség, aki ösztönszerüen
eselekszik. Meglätszott rajta, hogy ismeret¬
len misztiezizmus hajtjja egyik szélsöségböl a
mäsikba és ez vezeti ät a boldogsägböl a té¬
bolyba. A müvészuó mimikdjäban és täncza¬
ban ötlet és gräczia volt. A közönség elhal¬
mozta az elismerés minden kifejezésével.
Partnere Kornat, a Pierrot szerepében, méltö
volt hozzä; befejezett virtuozitässal jätszott.
A dän kiräly szelleme Pierrot-kosztümben is
eltalälta a földöntuli hangot. Különösen a
harmadik felvonäsban remckelt s szinte fé¬
lelmessé vält, amikor az élettelen Pierrot-t
äbrüzolta, Guerra Miklös calettmester Arle¬
chino szerepében clöször lépett a szinpadra;
errg az alkalomra hosszu szakällät levétette.
Amolyan Svengali-féle volt; mesterj a jäték¬
ôtletessége kiterjedt a rendezées legapröbb
reszleteire is.
e. a.
—