d
23. Der Schleiener Pierrette
nak (Guerra). De a näszéj elsö ölelkezése elött
lelkiismereti furdaläsoktöl g ötörve régi kedveséhez
szökik s miutän nem lehetnek egymäséi, szerelmé¬
vel együtt meg akar halni. A röglönzött lakoma
utan Pierrette merget ad Pierrotnak, de mikor az
megisszá ar mérget és meghal, Pierrette megiémül
a haläl gondolatätöl s rémülten elrohan.
Sietségében menyasszonyi fälyla olt marad
Pierrot Jakäsän. Ezalatt (II. kép)
hon vigan folyik a mulatsäg, de végül is
feltünik a menpasszony tävozäsa. Arlechino valö¬
säggal lombol dühében, mindent összezuz, ami
kezeügyébe kerül, darabokra törig zenészek hang¬
szereit, à zongorät ... Egyszerre csak elökerül
Pierette.. s haragos völegényéhez simul, täncra hivja
s engeszteli .. Tänc közben azonban hirtelen meg¬
borzad, összeräzködik; a „halott“ jelenik meg
clötte, ki aztán a buffeinél poharat nyujt feléje,
majd mikor a völegény keresi Pierrette fätylät,
feléje nyujtja a szobäjäban maradt menyasszonyi
csipkét. Pierrette a fätyol utän nyul és
igy szinte önkénytelenül visszatér Pier¬
tot szobäjaba
lgy kerül Arlechno
hütelen menyasszonyäval a halotti szobäba (III.
kép), hol megtalälja a keresett fätyolt. Arlechinos
lätva a feriteft asztalt, a lakoma maradvänyait és
a meghalt Pierrot tetemét, fäjdalmas dühében
Pierrettet arra kényszeriti, hogy meghalt szerelme¬
sével koccintson. A pamlagra, a teritett asztal mellé
vonszolja a hullät, odaülteti a remegö Pierreitet,
aztán kaján, ördögi mosolvlyal arcan räjuk zärja
az ajtôt. A leány itt megörül s Pierrot visszatérö
barätai mär holtan talälják mindkettöjüket; a teri¬
teit asztalnäl, a lövig leégett gyertyäk kisértelies
vilägitäsänäl.
Mikor a télen (ugy emlékezem januär elsö
felében) Drezdäban legelöször adläk a darabot, az
egész zeneviläg erdeklödése kisérte. Dohnányi, a
viläghird magyar zenész elsö szinpadi kisérletéröl
volt szö. Zenei ällapotainkra jellemzö, hogy mikor!
ennek a zenetörténetileg érdekes „Uraufführung“-
nak külföldön kellett végbemennie: operahä¬
zunk vezetösége és a zeneakadémia egy jelentékte¬
len német szerzönek diadalmas bevonuläst akar¬
tak kieröszakotni a magyar operahäzban...
S a „Rahab“-röl és a budapesti bemutató dacära
„felfedezetlenül“, maradt szerzöjéröl
senkise beszél többé. Se Mészäros, se Mi¬
halovics nem gyönyörköduck ma mär „Ra¬
hab“ zenéjében
A Schnitzler-féle rémdrämähoz Dohnänyi igen
kifejezö, erdekesen szép zenét irt. A zenc min¬
denült rendkivül ügyesen simul a szöveg mondani
valójähoz s egy-két bäntó reininiszcenciätól el¬
tekintve ötletes és eredeti. Különösen a lirai rész¬
letek sikerültek; dallamosak, meggyözöck. Talán
sehol öszintébben, fesztelenebbül nem harmonizal,
mint a bäjos szerelmi jelenetek naivul öntudatos
zenei felépitésénél. Zenéjéböl kihallszik az energia
es a kellem; lüktetö elevenséget és öntudatos paj¬
zänsägot szölaltat meg minduntalan bennök.
Drämai jeleneteit is nagy erövel festi; de itt
nagy tudäsa mellett is, hangszerelése fogyatékos
néha. Akärcsak, ha primhegedüsei helyett is csupa
mäsodhegedüst jätszatna . Zongoräjának ter¬
mészetes beszélö hangiai csodälatosan belekeve¬
box 27/5
kivälöan vélekedtünk. Szerctelreméltó és drämailag
kilorrt Pierrot-jät lätva, bizväst elmondhatjuk, hogy
„némän“ is megkereshetné kenyerét — ezentul.
Guerra Arlechino-ja valösägos kabinetalakitäs.
Mimikäja fegyelmezett s éppen olyan tökéleies,
mint klasszikus täncmüvészete; mit tanitäsänak és
tanitvänyainak fényes eredményei naponta igazol¬
nak. Kisebb szerepeikben is figyelemreméltôt nyuj¬
tottak: Hegedüs, Brada és Kasztner
Luiza, Alumette kecses szerepében. A kisasszony
stilszerü, biedermayeres fänca szépen beleilleszke¬
dett a kicsike némajäték régies miljöjébe.
A diszlelek siilusos voltän csupán a bäntöan
Szimmetliäs elrendezés rontott. A biedermayeres
mijó egyébkent müvészileg volt megtervezve.
Pierrot szobäjaban a Biedermayer-kor levendu¬
läs illata is érezhelö volt. A zenekar szinesen, ki¬
fejezetten jätszott s läthaté ambicióval vitte diadalra
a zseniälis Dohnányi elsö szinpadi munkäjät. A
betanitäs munkäjät Szikla karmester végezie sze¬
retettel és müvészi ambiclóval.
A közönség, mely érthetö erdeklödéssel värla
Dohnányi elsö szinpadi bemutalkozäsät, tet¬
széssel fogadla a mai bemutatöt. A „Magyar
Szinpad“ läzas forgaläsa és olvasäsa legjobban
bizonyitotla azonban, hogy Schnitzler rémdrámäja
milyen megoldhatatlan zenei feladatot rött Dohnä¬
nyira. A bäjos keringó, a bravuros walzer és ma¬
gyaros motivumokböl felépitett menuette különösen
tetszeitek. A közönség nem is fukarkodott az el¬
ismeréssel, hanem lelkesen, igazän örömmel lap¬
solt — s az összes szereplöknek, különösen Szoyer
llonkának, Kornai-nak és Guerrá-nak häläs
volt a mai szép esiéért. Guerra növendékeilöl
gyönyörd babärkoszorut kapott. A némajäték utän
a „Navarrai leäny“-t adtäk. Krammer müvészi
alakitäsa és éneklése megérdemelt elismerésbey)
részesült.
Rottenbiller ögön.