box 8/7
4.9. Anatol - Zyklu-

.
deert
rését, behodolását jelenti. Darabjának minden hibi mel-
lett, fortélyossagában le kellett lohaszania erejet, amely
vigsagokon nevelkedve kapta lüktetését és nehezen en-
gedte magt beleszoritani a drámai formák kerteibe.
Es ez az egyetlen erdem, bár valoságában negativum,
amelyet a értéelés mellette felhozhat.
Valam humor gunos mosolya lebei be a darabnak
egesz teret, amely nem halad ugyan a szárkázmusz fu-
lánkos égetéséig, de a szelidség lehelleté sem árasztja
szt. Köönsége önön társadalmának sokban eltorzitott
képére ismer benne, amely gyakran beteges gondolkozá¬
sával megteremtette czeket a satirikus helyzeteket
Sôt most tovább dübrig, nem tér le robogásának vona-
láról, körültekintés nélkůl megszatírázza a zatírát:
nemesak elfogadja, hanen karjaba zárja és bámuló
lelésével dédelgeti kontár rajzolojat.
SCHNITZLER ARTHUR ANATOL.
Schnitzler Arthur, a divatos bécsi iró muyeiben
mindig a szerelem megkapan egyni hangulatu
alakataival talalkozunk. Azt a kört rajoja, amely-
ben napjaink jelent kielveni, örülni vágyó embere
kering. A férft festi a maga sokatmutató elméssé¬
gevel, léha konny vériségével, gyakran gyavasá-
gával és a not lenge furfangossagával, érzelgossé¬
gevel. A férfit aki szeret, a maga érzékies mivoltában
és a not, ki lépteiben, kifejezeten gondolataiban,
helyzethe simul s cselekvésében pillanatnyilag hú.
Közvetlen oszinteseggel veti elénk a legfényesebb
pillanatokat és bánatosan vakmer lenditéssel vezet
k. Nem érez sehol sem akadályokat, met
onbenomások, sajat tapasztalatok lépésnyomai ver¬
lik kalandos vestöin.
Az Anatol dialogusaiban is a szokott embereit
hasznalja. Az alakok ugyanazok, egy személy körben
soportosulnak, csak a helyzetek, a beallitások, a
fénymáz változik. Igaz, természetes mederben halad,
de nem helyes iránycsapáson. Látja magát s a
körntezet betegerköles emberet föltétlen élvezet-
szomával, lelkében a hatas húrt változtat, szeme
elhánydik az igazság mellett, meghodol a csillogas-
nak és a kábitó érzéki szenvedélynek, mint egenes
iránynak ked aldozni. De nem szabad alakjaiban a
léha frivolitást keresnunk, hanem az értelemnek
mélyre kell ereszkednünk és ott kell tapogatva
boncolgatnunk. Mert a bensóben találjuk meg a benne
rejló értékeket, amelyck harmonikus összhatásukban
nem könnelm, hanem inkább valami szomorú
beismerés bús töprengst keltó érzéseket ébresztenek
bennink.
KULTURA III
.
Ot képet látunk magunk elott, kedes arcképeket,
amelyck mindegyikén három arc lebe, a nie, a
férié s a baráté. Az elso valtozik, de Anatol svig¬
kedély baráta Max összetartanak. Egymásután
tunne fel a szerelmek s elarnyolódnak, alig hogy
felvillantak. Osszeszedett emlékek rajzanak fel bennuk-
az iró képzeletében es az idó levegójének halványan
elmosódott világitásában töreksik at megrögziteni.
Megismerkedünk Corával, a fatal varróleannyal,
aki Anatolnak bizonyara nem elso szerelme. A férfit
jön meglátogatni, de azt diszesen berendezett szobá-
jában barátja társasagában találja. Es ist különös
helyzetbe kerl. Anatol hipnotizálja és ó tudatjan
egygységében nem ellenkezik, nem sejti a lappangó
célt. Kérdéseket intének hozza és a leany önny-
telen habozás nélkul ejti ki valassait. Bevallja élet
krát az igazság szerint s most mar a férfi felbuz¬
dulva, irányában való húségérol szeretne meg¬
gyzódni. De bár szamtalansor fog bele a kerdés
felvetésébe, lelkében egy hang mindannyiszor meg¬
akasztja kiviteleben, azzal telitvén meg a suhogast,
hogy a válasz re nézve kellemetten lesz. Fel is hagy
végre e gondolattal, kezdi belátní a tudás tragédiáját
és felébreszti az öntudattant, aki most mélan ruhet
titka megmaradásának,
Más alkalommal egy havazásos estén, szuk, régi
utek romantikus körntezeteben egy férjezett novel
találjuk Anatolt, ki épen utolsó alapait helyezi el
hoditásának. De az idó elhervaszta e nó képét is
lelkében és amint megvilágosodik, már egy szinpadi
„Step foglalia el elódjének helvét. Sôt le fut ennek
a napia is és egy homályos estén búcsúlakománal
találjuk ket. Edes, bolond, zavaros hazugságokat
beszelnek össze, a fri at akarja, hogy gaznak
matatkozzek, a nó, hogy ártatlannak, pedig mind-
kettöjk belseje új élvezet-élet lobogásától duzzadt.
Es elvának.
Amint pedig Anatol elorehalad a korban, szeretve
kezdi csodálni a múltat, összeszedi az emlékeit, egy¬
néhány porlodásnak indult virágot, megfakult irást,
átkötöget, rendezgeti azokat, melegseggel tölti néze-
getésukkel idejé és merengve szedve össze eddigi
létének szétfoszło szálait, a házaslet révébe készu
beeven. De természete most, már hullásnak indult
hajal sem hagyja serben. Még mindig halmozód-
nak az emlékek, még mindig csak a nöknek él. Sôt
még az eskivoje elotti estén is menyasszonyatól
álarcosbálba megy, honnan szerett visz lakásába.
Még egyszer akar fatal lenni és a régi élettól való
megválásának küsibén még egyszer akarja élvezni