r nviatikusnak, aki a sajät (bärmi.
Ptü gépén) 25 môter magasscgban leg¬
rkörülrepüli a pälrät. A mäsodik di)
GRRRA
1
k,
ch
e¬
ar
az
ik,
1
r¬
61
ar
en
ak
P
közvetitöje, finom, sulyos es mély. Ezt tudtuk
Dohnänyi Ernöröl, a zongoramüvészröl. A kompo¬
nista Dohnänyit ma ismertük meg igazän. A zene¬
kar kompozicziói nem voltak igazi Dohnänyi-kom¬
pozicziök, a Suite-je nem egészen belöle fakadt.
Az abszolut zenei alkotäsoknäl ki lehetett érezni
Dohnányi muzsikäjäböl, hogy valami feszélyezi öt.
hogy valami nincs kényelmäre és hogy még a
suite-forma kötetlensége, szabad kerete is szoritja
ôt. Nem volt eléggé abszolut muzsikus ahhoz, hogy
a hangulat irodalmi elemeinek segitsége nélkül
tudjon muzsikät csinälni. Vagy lehet, hogy az öt¬
letei nem voltak esak zeneinek és az ötleteinek
volt szüksége idegen elemekre. Bizonyos, hogy Doh¬
nänyi Ernönél, a komponistänül, volt mindig va¬
lami ideges tiltakozäs a forma megkötöttségével
szemben. Es megtörtént az a különös dolog, hogy
ugyanannak a Dohnänyi Ernönek, aki, mint zon¬
goramüvész a forma klassziczitäsänak a leghivatot¬
tabb tolmäcsolója volt, a zenekari muzsikäja 6l5
tiltakozüs volt a forma ellen. A komponistának
teljesen mäs volt a terrénuma, mint az interpre¬
tätornak. Az interpretätor Dohnänyi mürészete in¬
tim, zärt, szinte szobamüvészet, a komponista Dob¬
nänyi zendje a sziupadre kivänkozott.
Most, hogy igazi elemében lätjuk Dohnänyi
Ernöt, most tudjuk esak megérteni igazän. Tulaj¬
donképpen esak most ismertük meg. Most ismertük
meg czt aszületett szinpadi muzsikust, akinek az
eisö szinpadi munkäjüböl is kihangzanak azok az
akczentusok, amclyek a kivételes talertumot jelen¬
tik. Bizonyos, hogy cz a tehetség még nem kifor¬
rott, nem kialakult. Amennyire befejczett müvé¬
szot. Dolmänyi interpretäló müvészete, annyira
erjedösben van még a kompozitör muzsikaja. Mär
most is lät. és akar, ismeri a szinpadot, ismeri a
zenekart, ismeri az operänak, a drümai zendnek
minden jellegzetességét. — de még nem tudja meg¬
esinälni mindig azt, amit akar. Még hiänyoznak
sokszor az eszközei és a frazcologiäja sokszor
szegöny.
Ezeket a hiänyossägokat azenban kitünden lep¬
lezi & Pierrette fätyoläban: & Gzöreg. A librettö,
cz a megrüzó, rettenctes tragédia, cz a rémhistöria,
amelyet a szinpadnak esak olyan raffinält mes¬
tere tridott igy megesinälni, mint Arthur Schnitz¬
ler. A pantomime mozgäsäban csupa kifejezés van,
az. hogy a librettö esak a mozgässal karakterizälja
a eselekményt, még többet biz a fantäziänkra és
még borzasztöbbä teszi a drämät. Alt-wieni hangu¬
lat, alt-wieni tragédia ez. Pierrot es Pierrette sze¬
retik egymüst, de Pierret mégis Arlechino-nak
nyujtja a kezét. Azonban bäntja a lelkiismeret,
szerctue mégis elbucsuzni szerelmesétöl. Felkeresi
Pierrot-t. akit räbeszél, hegy együtt öljck meg
magugat. Pierrot merget tölt kêt pohürba, az egyi¬
kot. Pierrettenek nyujtjs, a mäsikat pedig maga
akeria kiinni. De Pierrette fél, nem meri räszänni
magät a borzasztö tettre, mire Pierrot gunyosan ki¬
üti a kezéböl a poharat, kiiszsza a mérget és meg¬
hal. Pierrette kötségbeesve rohan ode hozzä, öleszt¬
geti, räzza, de hiäbe. Rémülten fut el, hazr, ahol
mär idegesen vürja öt a lakodalmas nép. Keresik
mindenfelé, de nem taläljäk es amikor vögre meg¬
erkezik, Arlechino dühüngve fogadja 6s kördöre
vonja 64 a kesesert. Pierrette el akarja ütni n dol¬
got, de ekkor Arlechino dezreveszi, hogy a fejéröl
hlängzik a menyasszonyi fätyol és tombolva köve¬
teli töle, hogy szerezze vissza a fütyolät. Ekkor
megjelenik Pierrot szellcme és hozza a menyasz¬
szonyi fätyolt. Pierrette utäna kep, a kisèrtet hät¬
räl. Lépésröl-Iépésre hvetik Pierretto és Arlechino
u kisertet alakjät, egészen Pierrot lakisäig. ütt
—.——