lebeg a fätyollal Pierette elött, az rohan az ärng
utän es Arlechinot elviszi holt kedvese lakäsäba. Ott
a fätvol a földön. A féri hirtelen éleselméjü lesz. Tisz¬
tän lät mindent. Felülteti a halottat az asztalhoz, rä¬
kényszeriti Pierrette-t, hogy üsse össze vele a po¬
harät. Maid ördögi mosolylyal räzäria az aitôt, hogy
ki se zavaria a mulatsägot, a boidogtalan leäny egye¬
dül marad a’halottal, megörül a felelemtöl, eszelösen
körültäncolia a szobät, azutün holtan rogy össze,
ugy taläljäk Pierrot barätai és barätnöi, mikor fel¬
törik az altôt.
Gyönyörü zenei alkalmak vannak ehben a gyor¬
san lepergö drämäban és Dohnänyi, a szinfonikus,
igazän zseniälist alkotott, mint szinpadi muzsikus is,
pompäsan felhasznälva czeket az alkalmakat, de
soha meg nem feledkczve a nagy mesterekröl, akik¬
nek emlöjén felnött. Nincs ehben a muzsikäban semmi
titänkodäs, semmi mü-fiatalsäg, mü-modernség. Schu¬
mannak es Brahmsnak a folytatäsa, a mai esz“
zök ismeretével, izléses felhasznäläsäval, mindig szi¬
goru igyekvéssel, hogy szintiszta zene maradion,
amit clébünk ad. Es az is marad. Hangszerelesi 6s
hangszinezési virtusokra nem törekszik, önkent er¬
tetödö es hallhatóan magätól jön näla; amit itt nyujt.
Az egész muzsika a kigondoläsüban és a megesinä¬
läsäban végtelenül elegäns, könnyed, Crezzük, hogy
ihletett perchen született, hogy nincs abban verei¬
tékes kinyomorgatott és eröltetett egy kotafeinyi se.
Nem pälyäzik mesterkélt finomkodäsokon, näla az
magätöl tämad. Logikusan megoldott a thematikus
része, ragyogó oft, ahol zärt formäkat esinäl, mint
a jellegzetes Strauss Jänos stilusu bécsi keringö &s
a mcnüett, crötelies a drämai mozzanatok megillusz¬
träläsäban és az egészben valami nagy lendülét, szé¬
lesen kibontakozott melegség van: a megérzett es ät¬
Elt muzsika különbsége. Néha ugyan räemlékszik mä¬
sok kitalhinsaira, de a maga invenciojabol ilgen he¬
lyeken alighanem jobbra eszmélhetett volna. Nem
szenzäcióhajhäszó rekläm-muzsika ez, hatdsüban
azèrt is lehetett közvetlenebb. Magäval ragadott ben¬
nünket, lekesedni tudtunk a költöërt, aki zongorünäl,
zenckaron mär anyi gyönyörüséget nyuitott nekünk.
Az Operahäz pedig a kitünd elöadässal veze¬
kelt azért, hogy Dohnänyi müvét nem itthon mutat¬
täk be, hanem Drezdäban. A siker oroszlänrésze
Szoyer Honkäé, aki intelligenciäjával megeleveni¬
tette a döbenetes drämät, teljesen clöttünk ällt a
maga kegyetlen realizmusüban Pierette, abban a ri¬
deg disztelenségében, ahogyan Schnitzler czt a
bäbut beällitotta a némajätékba. Minden mozdulata
tökéletes volt, tänca gräciózus, a szöveg es a rende¬
zes hibdja, ha ez a jelenet nyuitottsägäval rosszul
hatott. Arlechinot Guerra a balletmester szemé¬
lyesitette. A ballet elemei tulnyomöak voltak az ala¬
kitäsäban, de ezernyi mozdulata, szem- es arciätéka,
mimikus ötletei credetiséget, egészen különällôt.
egyénit adtak az äbräzoläsba, pompäs volt, mint ak¬
tor és elismerésre erdemes, mint rendezö is. Pierrot¬
ban szép, elegäns es szimpatikus volt Kornai, két
Biedermeyer baba szerepében bäjos Kasztner es
Kranner kisasszonyok.
A zenekart Szi kla Adolf vezette, ö tanitotta
be a darab zenei részét is. Sok finomsäg bennema¬
radt a partituraban, a keringök es a menuette könz'¬
nyebbek, levegösebbek, mint az 6 fellogäsa.
A kiällitäs csinos volt, a mäsodik köp täncterme
szebb is lehetne. A rendezesnek talün esuk egy szem¬
beötlö hibäjät lättuk. Mikor Arlechino düheben össze¬
zuzza a hangszereket, nines elegge kidomboritva C.
a eselckedete, holott az a burleszk es kakoion mm¬
zsika, mely a ielenetet bezüró polkäban van, az el¬
Mort hangszerck miatt äll elö es ezt ald keil huzni,
Fmert zencileg a-mü legzseniälisabb resziete.
—

—