We en aihe ala, lengr eseichedele
egy örült gesztus volt és nem tett. Osszeroskad 3
sajät tchetetlenségenek sulza alatt. Az, hogy ar
utolsó pillanatban megint kölcsönöz neki a kétségbe¬
escs annyi cröt, amennyivel önmagät is kiszolgäl¬
tatia a halälnak, nem teszi ferfivd. Napoleon azt
izeni ugyan anyjänak, hogy sia hös volt, de „sajät¬
sügos hös“, — feiezi ki magät udvariasan. Mert nem
volt igazi hös az ifiu Medardus, nem volt férfi.
csak szeretett volna az lennl. Megvolt benne a vägy.
de nem az erö.
Hogy szinpadra vald alak-e a gyönge hös, azon
Schiller „Tell Vilmos“-a ôta vitatkozunk az esztéti¬
kusok. De ahogy ezt a sajät szavain megrészegedö,
neki-neki indulö, de mindig félrevägó alakot Schnitz¬
ler megraizolta, — nem, nem megrajzolta, hanem
környezetéböl cs a hättert alkotó korképböl e16¬
feileszteite, az nagy és értékes müvészmunka
volt. Mert ez a nagyon sokat beszélö, soha igazi
tetthez el nem jutó Medardus egyik legigazibb gyer¬
meke volt az akkori Böcsnek, az akkori Ausztriänak.
Abban a Bécsben, melynek lakossägät a francia hä¬
boruk alatt nem egyszer hatotta dt a lelkesedés läza,
a tettvägy tüze, de amelyet soha sem vett vezetes
ald egy igazi, ferfias akarat, — itt nem egy Medar¬
dus volt. Hazalias dalokat éneklö, önriagnk szavaitöl
megrészegedö, de gyönge iflak, lärmäsan leikesedö,
de komoly kitartäsra képtelen polgürok, trécselö
könnyelmü asszony-népseg, kedvetlen tisztek és ga¬
rázda katondk, rendörkémek és apró Intrikusok, —
ex a milieu a Medardusok százait teremtette elö. Ps
maga ez a Bécs, mely 1805-ben uliongott Napoleon¬
ban és amely most 1809-ben a kedvenc jôttére ha¬
ragra fortyan, clkeseredett ellenälläsra készül, a
béke dolgäban tärgyaló täbornokokat megfenyegeti
66 aztän az elsd dgyuszóra ismét maga követeli a
feher zäsrlök kitüzését a bästyäkon és megint su¬
gärzó arccal esödül ki Schönbrunnba, bámulni az
eleven lovas-szobrot, — cz a Bécs sem egyéb, mint
egy sok ezerfejll Medardus. Ez a szavaló, tettre
vägyakozó, de könnyen eltäntorodó oszträksäg, ez
a fél-hös gyermekes és ingatag Bécs, egyes polgü¬
rainak hiäbavalé önfeläldozüsaival és fälszeg vitéz¬
kedésével, ez Schnitzler darabjának az igazi fösze¬
replöse. Az 1809-iki Bécs és az akkori Ausztria az,
mely itt a szinpadra kerül es amelynek jelleinzésère
az oszträk iró egy sereg kitünd epizöd-alakot és nagy
adag iröuidt vonultat föl. Es nemesak az akkori, a
késöbbi Bécset is nem egy Eles vägäs éri ebben a
darabban. Nem egyszer jutott eszünkbe ma este a
esäszür penzen Bécenck épitett gyönyörü szinhäzban
az. hogy ezek a lojälis bécsiek 1809 utän is fogadtak
mär egy osztrük esäszärt exzel a klältässal: Ab¬
danken!
Ami „Az iiin Medardus“-ban leginkäbb Ertékes,
ez keserü iröniäval es véres önnön-gunyolässal meg¬
rajzolt korkép. Es szinte csodäljuk az oszträk cen¬
zort, hogy egy evvel az asperni csata oly nagy zaj¬
fal megült évfordulója utän, benne hagyott a darab¬
ban peldäul ilyen mondäst: „De mit is csindl az a
Käroly föherceg? Mire vär?“ Mert valöban, ha nem
vär Aspern utün a diadalmas oszträk vezer, hanem
igazi tetterövel és kemény kitartässal räveti magät
még egyszer Napoleonra, akkor sohasem jött volna
el Wagram, a vercség. Igazi oszträk mödszer volt
ez is, — és az oszträk természetnck ez a félszegsége
tükrözödik „Az isiu Medardus“ minden ielenctében.
A mai Bécs clé a szäz év clötti Bécs tükrét tette
Schnitzler, hogy meglässa benne — önmagät. Mert
a mai Bécs is olyan, mint a régi. Epp oly ingatag
es puha, gonosz és jókedvü, boszuvägyó és ärtal¬
matlan, Eppoly nyärspolgárias es hös-tisztelö, epp¬
ugy lelkesedó es lusta, kiváncsi es közönyös, az
ellentéteknek éppoly vegyüléke a mai oszträk szék¬
város, mint
Bécs, november 24.
(Sajät tudösitönktöl.) A bemutató valö¬
sägos esemény szamba ment Bécs tärsadalmi életé¬
ben. Az Oriäsi szinházat elökelö közönség az utolsó
helyig megtöltötte; az irodalmi és a müvészviläg igen
sok kivälósäga megielent, ott volt a penzintézetek
és a nagyipar szämos képviselöie, több udvari mél
tösäg, köztük Montenuovo herceg, elsö fö¬
udvarmester és bäró Schiessl kabinetirodai igaz¬
gatö. Az udvari päholyban Kärolyistvün föher¬
ceg a fiaival, az elöadäst végighallgatta a harmadik
felvonás utün Ferene Ferdinánd föherceg,
trönörökös és felesége, Hohenberg hercegnö, toväbbä
a württembergi herceg is megérkezett s az udvarl
päholyböl hallgattäk a darab hätralevö részét.
A darab nagy hatäst gyakorolt a közönségre,
noha a rendkivill hosszu elöadäs — este ½67-101
egészen ¾ 12-ig tartott — kifürasztotta a hallgatö¬
sägot. A bécsi kozönség megértette à szerzö inten¬
ciôlät, elfogadta az 1809. év stilusähoz alkalmazott
romantikät, föképpen azonban a darab szatiräjät
Grezte 4. s teljesen dtengedte magät a sajät kigunyo¬
läsa élvezetének. Nem törödtek a gyönge é8 szavaló
hössel, gyönyörködött az epizód-alakokban, a törté¬
nelmi ielenetekben, a szép felvonuläsokban s az er¬
dekes képekben.
A kiällitäs es az elöadäs minden dieséretet meg¬
erdemel. A szinészek egytöl-egyig a szinpadl mi¬
niatürfestésnek remekét nyuitottäk kabinetalakitäsaik.
kal. A szerzö minden felvonäs utän többször meg¬
jelent a lämpäk elött, hogy megköszönje a közönség¬
nek, föleg a darab mäsodik részeben fokospttauf
Elenkülö tetszésnyilvänitäsät.