Wrr— eenen e e e ee ee
indulat. Es legyilkolja a nöt, abban a pereben, mikor
az elindul — megölni Napoleont. Csak mikor ezt
megtudja Medardus, akkor lätia, hogy eselekedete
egy örült gesztus volt és nem tett. Osszeroskad a
sajät tehetetlenségének sulya alatt. Az, hogy az
utolsó pillanatban miegint kölcsöndz neki u kétségbe
esés annyi erôt, amennyivel önmagät is kiszolgäl¬
tatja à haldlnak, nem teszi férfivd. Napolcon azt
izeni ugyan anyjänak, hogy fia hös volt, de „sajät¬
sägos hös“, — fejezi ki magät udvariasan. Mert nem
volt igazi hös az ifiu Medardus, nem volt férti,
csnk szeretett volna az lenni. Megvolt benne a vägy,
de nem az erö.
Hogy szinpadra valé alak-e a gyönge hös, azon
Schiller „Tell Vilmos“-a ôta vitatkoznak az esztéti¬
kusok. De ahogy ezt a saldt szavain megrészegedo.
neki-neki indulö, de mindig félrevägó alakot Schnitz¬
ler megralzolta, — nem, nem megraizolta, hanem
környezetéböl cs a hättért alkotó korképböl e16¬
fellesztette, az nagy és ertékes mnüvészmunka
volt. Mert ez a nagyon sokat beszélö, soha igazi
tetthez el nem jutó Medardus egyik legigazibb gyer¬
meke volt az akkori Bécsnek, az akkori Ausztriänak.
Abban a Bécsben, melynek lakossägat a francia hä¬
boruk alatt nem egyszer hatotta ät a lelkesedés läza,
a tettvägy tüze, de amelyet soha sem vett vezetés
ald egy igazi, férfias akarat, — itt nem egy Medar¬
dus volt. Hazafias dalokat éneklö, önmaguk szavaitol
megrészegedö, dé gyönge iflak, lärmäsan leikesede,
de komoly kitartäsra képtelen polgürok, trécseló
könnyelmd asszony-népség, kedvetlen tisztek és ga¬
räzda katondk, rendörkémek és apró intrikusok,
ez g, milieu a Medardusok szäzait teremtette eld. Es
maga ez a Bécs, mely 1805-ben uilongott Napoleon¬
ban és amely most 1809-ben a kedvenc jôttère ha¬
ragra fortyan, elkeseredett ellenälläsra készül, a
béke dolgäban tärgyalö täbornokokat megfenyegeti
es aztän az elsö ägyuszöra ismét maga követeli a
ieher zäszlök kitäzését a bästyükon és megint su¬
gärzd arccal ecsdül ki Schönbrunnba, bämnlni az
eleven lovas-szobrot, — ez a Bécs sem egyéb, mint
egy sok ezerfeld Medardus. Ez a szavalö, tettre
vägyakozó, de könnyen eltäntorodó oszträksäg, ez
n fél-hös gyermekes és ingatag Bécs, egyes polgä¬
ralnak hiäbavaló önfeläloozásaival és félszeg vitéz¬
kedésével, ez Schnitzler Carabjänak az igazi fösze¬
replölc. Az 1809-iki Bécs és az akkori Ausztria az,
mely itt a szinpadra kerül es amelynek iellemzésére
az oszträk ir egy sereg kitünd epizöd-alakot és nagy
adag lröniát vonultat föl. Es nemesak az akkorl, a
késöbbi Bécset is nem egy éles vägäs éri ebben a
darabban. Nem egyszer jutott eszünkbe ma este a
csäszür pénzen Bécsnek épitett gyönyörü szinhäzban
ax, hogy ezek a lojälis bécsiek 1809 után is fogadtak
mär egy oszträk esäszärt ezzel a klältässal: Ab¬
dankenl
Ami „Az IIiu Medardus“-ban leginkäbb Ertékes,
ez keperü lrönidval és véres önnön-gunyolässal meg¬
ralzolt korkép. Es szinte csodäljuk az oszträk cen¬
zort, hogy egy évvel az asperni csata oly nagy zal¬
ial megült évfordulóla után, benne hagyott a darab¬
ban példäul llyen mondäst: „De mit is csinál az a
Károly föherceg? Mire vür?“ Mert valöban, ha nem
vär Aspern utän a diadalmas oszträk vezer, hanem
lgazi tetterövel es kemény kitartässal räveti magät
még egyszer Napoleonra, akkor sohasem lött volna
el Wagram, a vereség. Igazi oszträk mödszer volt
cz is, — és az oszträk természetuck ez a feiszegsége
tükrözödik „Az ifiu Medardus“ minden jelenetében.
A mal Bécs elé u szäz év elötti Bécs tükrét tette
Schuitzler, hogy meglässa benne — önmagät. Mert
a mal Bécs is olyan, mint a régi. Epp oly Ingatag
Es puha. gonosz es lökedvü, boszuvügyó és ärtal¬
matlan, eppoly nyürspolzárlas ds hös-tisztel5, dpn—
Bécs, november 24.
(Saldt tudösitönktöl.) A bemutató valé¬
sägos esemény szämba ment Bécs tärsadalmi életé¬
ben. Az Oriäsi szinhäzat clökelö közönség az utolsó
helyig megtöltötte; az irodalmi és a müvészviläg igen
sok kivälésäga megielent, ett volt a pénzintézetek
Es a nagyipar szämos képviselöie, töbh udvari mél
tösäg, köztük Montenuovo herceg, elsö fö¬
udvarmester és büró Schiessl kabinetirodal igaz¬
gatö. Az udvari päholyban KárolyIstván föher¬
ceg a flaival, az elöadäst végighallgatta a harmadik
felvonäs utän Ferene Ferdinánd föherceg,
trönörökös és felesége, Hohenberg hercegnö, toväbbá
a württembergi herceg is megérkezett s az udvarl
päholyböl hallgattäk a darab hätralevö részét.
A darab nagy hatäst gyakorolt a közönségre,
noha a rendkivül hosszu elöadás — este ½7-151
egészen ¾12-ig tartott — kifárasztotta a hallgatö¬
edgot. A bécsl közönség megértette a szerzö inten¬
ciójät, elfogadta az 1809. év stilusähoz alkalmazott
romantikät, föképpen azonban a darab szatlräjdt
érezte ät s tellesen dtengedte magät a sajät kigunyo¬
läsa élvezeténck. Nem törödtek a gyönge és szavaló
hössel, gyönyörködött az epizöd-alakokban, a törté¬
Shelmi ielenetekben, a szép felvonuläsokban s az ér¬
dekes képekben.
A kiällitäs es az clöadäs minden dieséretet meg¬
Erdemel. A szinészek egytöl-egyig a szinpadi mi¬
niatürfestésnek remekêt nyuitottäk kabinctalakitäsaik.
kal. A szerzö minden felvonäs után többször meg¬
lelent a lämpäk elött, hogy megköszönic a közönseg¬
nek, föleg a darab mäsodik részében fokozottan,
élenkülö tetszésnyilvänitäsät.