e
elökelöbb berlini kiadö. Szindarab¬
jait, a melyek egymäs mellé téve,
csodälatos egészében adjäk a modern
ember lelkét, sorozatos elöadäsokban
fogja élvezni a német közönség.
Kisebb terjedeimü, de formäban
nem kevésbé elegäns elbeszeld mü¬
veit, a melyekben valami légies
könnyüséggel talälja el a csendes
irönia, a mélabu hangjät, felolvasó
estéken és ünnepi matinékon reci¬
tälják el a legismertebb nevü német
müvészek.
Hogyan tekint most nyugodt és
biztos pillantäsu szemével arra az
utra, a melyen a bécsi orvosegyetem
kapujáböl indult el, harmadfél év¬
tizeddel ezelôtt? Aggodalmai, re¬
ménységei és kétségei közül, a me¬
lyeket fiatal koraban a nagy, a sze¬
retett iró karrierjének ábrändjähoz
füzött, melyek valtak valöra és
melyek hagytäk cserben?
Nem, nem, — jelentette ki
nekünk, szép bécsi villájának kert¬
jeben sétälgatva — semmiesetre sem
beszélek magamröl. Onéletrajzomat
sem irom meg, pedig az utolsó idö¬
ben sokat kérték tölem. Magamröl,
a magam személyéröl, a magam
eletéröl persze igen sokat irok, de
azt hiszem, ha azzal a tudattal
irnám, hogy nyilvánossägra kerül,
a mig élek, sok, a legbensöbb igaz¬
sägnak teljesen meg nem felelö
erzésemröl adnék benne szämot.
Ennek pedig semmi ertelme sincs.
Hiszen még igy is nehéz öszintének
lenni, midön tudom, hogy a magam¬
röl szóló irások elolvasäsára csak ha¬
lälom után kerül a sor. Läm, az isju¬
bécsi irodalom kezdeteiröl mennyit
irt Hermann Bahr, a ki mesésen
szellemes és elragadó ember, de leg¬
bensöbb lényében mégis csak tárca¬
iró, a kinek a személyes emlékei
csak fantasztikus feuilletonba ällitott
adatok és tréfák és nem a kultur¬
történetiró igazsägai.
Kezével végigsimit nyilt, magas
homolokán.
Ki tudja, nem sokkal jobb-e
egészen fiatal korban kezdeni az
irodalmi munkässägot? — kérdezi
késöbb halkan.
Doktor ur huszonkilenc éves
volt, mikor elsó könyvét, az Anatol-t
irta, — jegyeztük meg.
— Huszonkilenc éves voltam, mi¬
dön az Anatole megjelent. En kilenc¬
éves koromban kezdtem irni és elsö
dolgaim tizenhétéves koromban je¬
lentek meg egy müncheni lapban.
Es az =Auatole könyvsikere után is
husz évig kellett värnom, mig az
egész sorozatot elöadtak! A ciklus
egyes darabjai, mint aBucsu¬
vacsorat persze megjärtäk a szin¬
padot, de énnen a Bucsuvacsora
adast, melynek hatäsa, mondhatom,
siralmas volt. A közönseg merték¬
telenül unatkozott és a darab vége
feld elhatäroztam, hogy elmegyek,
mert nagyon kellemetlen, ha az
ember a sajät maga bukäsät lätja.
Vettem akabätomat es eltävoztam. A
lépcsön azután példatlan nevetés és
hangos jökedv zaja ütötte meg a füle¬
met. Mi ez ? Mièrt nevetnek? Vissza¬
mentem aterembe, a hol a közönseg
ajuldozott a kacagastöl. A jókedv
oka nyilvánvaló: a balletleány, a ki
e jelenetben elbucsuzik kedvesétöl,
bucsut vesz a pezsgötöl, a pecsenyé¬
töl és végül a krémtöl is. Schildkraut
Rudolf, a pincer szerepében behozott
egy nagy täl krémet, a melybe a
szerep szerint dühös Sandrock Adél
belevägott az öklével és lefröccsen¬
tette vele nemesak a pincèr frakkjät
es saját toalettjét, hanem a közönség
egész elsó sorät is. Ezen tört ki az
öriäsi nevetés. a mely miatt el sem
lehetett mondani a darab utolso
mondatait, hanem azonnal le kellett
ereszteni a függönyt. Oriäsi siker
volt és ettöl az esttöl kezdve az
összes német szinésznök között el¬
terjedt az uj ebrillians szerepe hire.
Fehèrre festett kerti garnitura elé
Uljön le, — biztatott Schnitz¬
ler — ne bäntsa, hogy en állok.
Jobban szeretek ällni, mint ülni.
Lätja, — folytatta azután — az
Anatol- elsó kiadäsära nem tudtam
kiadôt kapni. Az azôta megszünt
Bibliographisches Bureau adta ki,
de a nyomtatás költségeit, — ötszäz
märkät — en fedeztem. Ezt az ötszäz
märkät mindenesetre megkerestem
azôta az Anatollal Ilyen viszo¬
nyok között még a legtehetségesebb
embernek is vissza kell riadnia attöl,
hogy megéllietését a költészetre ala¬
pitsa. Ennél erkölcstelenebbet én el
sem tudok képzelni! En még tiz éy
elôtt is praktizältam, laryngológiä¬
val foglalkoztam, mint atyám, és
sebészettel, — ez utöbbival nem tul¬
sägos lelkesedéssel, elképzelheti, —
és csak lassankint hagytam el az
orvosi gyakorlatot.
Az utolsó évek munkässägäröl
kerül 326.
— Ch, mennyire félreértették leg¬
utöbb is -Das weite Lande cimü
drämämat, helyesebben a — cimét!
Mennyi mindent magyaräztak belé,
milyen rosszul kommentaltak! (A
tiltakozäs temperamentumäban az
asztalra pattan Schnitzler.) .A lélek
Griasi terület, — ezt igazolják a
darab eseményeie, irtäk a lapok.
Dehogy is ällitom en, hogy a lélek
öriäsi terület, — ezt ällitja a darab
egyik alakja, Aigner, a ki egy
affektält ur és meglehetösen aforiszti¬
megjelölése, a melyet egy hatal¬
ember a belé igen komolyan és
gondokkal szerelmes leäny iränt érez,
hanem teszem =Krisztina nagy sze¬
relmes, tehät a leány èrzésének a
megjelölése, a közönség koräntsem
vitte volna azt az erdeklödést a
szinhäzba, mint igy.
Most a budapesti szinházi viszo¬
nyok felöl erdeklödött Schnitzler,
darabjainak legutolsó magyar elö¬
adasairöl kerdezösködött, azután hir¬
telen felenk fordult:
Kérem, most mär beszéljünk
egyébröl, — beszéljünk önröl, engem
nagyon erdekel, es magänak semmi
oka nincs félni attöl, hogy ujsägba
irom azt, a mit mesélni fog nekem
Ifj. B. Gu#

NS
See ehussaae h